Gyepmánia
Kertépítés

Kertépítés Budapest és a Balaton környékén

Kertépítés városi környezetben, komoly feladat!

Kertépítés városi környezetben

Mindig nagy kihívást jelentett a városban a kertépítés, de bizony valakinek ezt is be kell vállalni és kiváló szakemberek vannak akik előtt nincs legyőzhetetlen akadály. A cél mindenképpen, hogy egy letisztult, tágas tér hatását keltse a munkát, de ennek megvalósítása közben folyamatosan kerítésekbe és falakba ütközünk, így nem megy minden úgy ahogy szeretnénk. Minden kis rést ki kell használnunk ahhoz, hogy meg tudjuk a terveink valósítani.

Ezekben a kis parkokban, kertekben nem lehet nagy virágágyakat tervezni, mert természetesen nem férnének el, így a hangsúlyt teljesen más dolgokra kell helyezni. Egy kis vízfelület vagy az egyhangúságot megtörő formák, fák teljesen új színben tüntetik fel a kissé szomorkás, szürke képet. Ha a teret több részre osztjuk és a magas ágyások kapják a legnagyobb szerepet, esetleg kis szobrok akkor egyfajta eleganciát kölcsönzünk a zöld területünknek és nincs az a szem amelyet ez ne gyönyörködtetne. A kertépítés során a lehetetlent is meg tudjuk valósítani, csak valóban akarni kell és szívvel-lélekkel cselekedni!